Gyere velünk élménytáborba!

A Medikids és a Mozaik nyári élménytáborba hív

A Róbert Medikids Gyermekorvosi Központ megajándékoz 4 különböző nyári gyermektáborban való részvétellel. Vegyél részt pályázatunkon, és meghívunk a Mozaik Tanulásfejlesztő Központ élménytáboraiba: mozgás és kreativitás, kézügyességfejlesztés, jóga, alkotás, fotózás és sok-sok játék vár rád.

A gyermekek jóllétéhez, egészségéhez nem pusztán a betegségek elkerülése vagy megelőzése, de a derű, mozgás, vidámság és a minőségi szabadidős programok is szervesen hozzátartoznak. Tökéletes terepet biztosítanak mindezeknek a nyári táborok, ahol a gyermek játszva tanul, szórakozva fejlődik, mindezt képzett szakemberek felügyeletével illetve vezetésével.

A Medikidsben hivatásunk a gyógyítás, ehhez értünk leginkább. A Mozaik Tanulásfejlesztő Központ szakemberei a kreatív gyermekprogramokban profik, ezért szövetkeztünk, illetve támogatjuk gyerekek részvételét 4 különböző élménytáborukban.

Öröm számunkra élményt ajándékozni, ezért 4 tábori helyet sorsolunk ki azok között, akik szívesen látnák gyerkőceiket a Mozaik alábbi 4 táborának egyikében.

élménytáborok

Sportolói alapok

(július 22-26.)

Frissíts fel tested és elméd, közben fedezheted fel személyiséged sokszínűségét! A sporthoz egyaránt fontos a fizikai teljesítmény és a lelki erőnlét. Koordinációs mozgások, nyújtások testi, lelki és mentális dimenzióban 5 napon át 6-14 éves gyerekek számára.

Luminárium

(július 22-26.)

Tanulj izgalmas trükköket, szerezz izgalmas tippeket fotózáshoz. Hogyan lesz menőbb a szelfid? Mire érdemes figyelmed fotózáskor? Kreatív tippek, trükkök fotózáshoz – nem alapfokon. Egy tábor 12-16 éves gyerekek számára.

Ügyes kezek – barkácsoljunk együtt

(július 15-19.)

Mekk Elek is megirigyelné ezt a hetet. Kis ezermesterek kezei között remekek születnek. Kipróbálhatsz különféle szerszámokat, anyagokat, terveid alapján egyedi tárgyakat vagy akár remekműveket alkothatsz. (8-12 éves korú gyerekek számára.)

Varázslatos jóga

(július 15-19.)

A táborban elsajátíthatod a jóga alapjait, a meditációs alapokat, relaxációs technikákat, de bőven jut idő kreatív és kézműves csodákra is. Egyszerre frissítheted testedet és elmédet, fedezheted fel személyiséged sokszínűségét. A tábor 6-12 éves korú gyerekeknek szól.

Így vegyen részt a játékunkban

A jutalom mindig édesebb, értékesebb, ha a gyerekek maguk tesznek is érte. Szeretnénk, ha pályázóink maguk a kis alkotásaival nyernék el helyüket a meghirdetett élménytáborokban. Anya és apa segítségét a közvetítésben illetve az ösztönzésben kérjük! 🙂 Kérjük, fotózzák le a gyerek egy rajzát, melyet nyaraláskedvenc szabadidős tevékenység címmel készítenek, VAGY küldjék el a gyerek egy azonos témára készített fotóját (természetfotó, hangulat- ill. életkép). A rajzról készített fotót vagy a gyerek által készített képet  Facebook oldalunkon, a játék posztja alatt, hozzászólásban (kommentben) küldje el nekünk, és írja alá, mely táborban szeretne részt venni gyereke. Mi pedig július elején sorsolunk – minden táborba a megjelölt érdeklődés szerint egyet-egyet. Ilyen egyszerű. 🙂 Persze a lájkokat és megosztásokat is köszönjük. Sok sikert mindenkinek!

Itt töltse fel gyermeke által készített rajzát vagy fotóját a Facebook oldalunkon a nyereményjátékról szóló posztunk alá. (Ne feledje mellé írni, melyik táborban venne részt legszívesebben gyermeke.)

Játék időtartama: 2019. 06. 05-30.
Sorsolás időpontja: 2019. 07. 01.
Nyertesek jelentkezési határideje: 2019. 07. 06.

A nyereményjátékban 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt. Fotóik elküldésével a résztvevők — a hatályos információs és adatkezelési jogszabályi rendelkezéseknek, valamint a Facebook, mint közvetítő médiafelület saját szabályzatának megfelelően — hozzájárulnak azok megjelenéséhez és jelen nyereményjátékban való felhasználásához a szervező által. A táborok lebonyolításáért kizárólag a szervező vállal felelősséget. A meghirdetett nyeremények készpénzre vagy más értékre nem válthatók, más nyereményekkel össze nem vonhatók.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat itt olvashatja. 

Nagyon köszönjük a remek rajzokat, fotókat. Igazi öröm és felüdülés látni a kreatív szikrákat, az odaadást. A játék július 1-én véget ért, a táborszervező Mozaik Tanulásfejlesztő Központtal meg is pörgettük a szerencse kerekét. A sorsolás eredményeként nyerteseink: Nagy Szabrina 9 éves lánya, Emma, Deborah Aradi 12 éves húga, Sófalvi Zsuzsanna 12 éves fia, Levente, és Szilvia Ksuz lánya, Zelma. Gratulálunk a nyerteseknek, élményekben gazdag táborozást kívánunk, és még egyszer nagyon köszönjük minden résztvevőnek.